2014. december 8., hétfő

Valaki meghallgatta az imáimat, avagy H&M online boltnyitás : 2015 ?!

 






















A kicsit sem mániákus cím védelmében elmondanám, hogy élek-halok a H&M Home-ért megjelenése óta, akkor még Magyarországra sem tette be a lábát, mára már a pestiek örvendezhetnek ennek a részlegnek is. Én azonban még mindig hoppon érzem magam, eléggé messze vagyok a fővárostól ahhoz, hogy már éppen ne érje meg csak ezért felutazni, hiszen minden más ruhát és kiegészítőt meg tudok venni a Fórumban. Nem mellékesen megjegyezném, hogy nem is célom függni a főváros csábításától semmilyen téren, gondolva arra, hogy később, család+gyerekek mellett erre amúgy sem lesz idő.

Ezért örültem meg nagyon annak, hogy online bolt nyílik jövő évtől. Azonban utánaolvastam és megdöbbenve tapasztaltam, hogy korai volt az öröm, a jövő évben csak négy országban nyit online boltot a cég, a rá következő évben pedig már 13 országban tervezik, beleértve Magyarországot, tehát hozzánk valószínűleg 2016-ban jut el.

Itt egy november 18-ai cikk a témában, itt pedig már magyarul olvashatóak a hírek, mi szerint mégis 2015-ben nyílik az online bolt, hogy mi az igazság, az valószínűleg hamarosan kiderül.

Én ezeket a termékeket gondolkozás nélkül elhoznám, van benne ágytakaró, ágyneműhuzat, asztalterítő, szőnyeg, törölköző, fürdőszobai kiegészítők és olyan apróságok, melyek alapból feldobják a napomat ha rájuk nézek! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése