2015. február 28., szombat

Set for DIY necklace


Pár éve készült ez a nyaklánc egy leamortizált felsőből, teljesen hordható és használható ötlet.

Atléta -  H&M
Szoknya - Tally Weijl
Nyaklánc - diy 
Balerina - kínai

2015. február 27., péntek

Diy fake bob


Írtam már erről nagyon sokat, azonban most szántam rá magam a fotókra, alapvetően ilyen a hajam, persze én is mindig csak változtatnék és általában egyik nap rövidet, másik nap hosszút szeretnék, ami szerintem minden nő dilemmája. Az utóbbi 7-8 évben kétszer vágattam le állig érőre a hajam, de megszenvedtem a növesztésével, gyógypakolások tömkelegével küzdöttem, hogy elérjem ezt a hosszt, lásd ITTITT és ITT.
Tavaly csináltam meg először ezt a hamis bubit, azóta párszor, ha rám jön, hogy rövid hajat szeretnék, megcsinálom és egész nap úgy vagyok, először persze mindenki megijed, hogy tényleg levágattam, majd elismerően bólogatnak, hogy mekkora ötlet. Ilyenkor este, mikor hazaérek nagy-nagy szeretettel és megnyugvással 'szedem elő' a bubim alól a többi hajamat és örülök, hogy csak ideiglenes volt a váltás :) Ilyen ez...
Egyébként tényleg nem igényel semmi nagy szakértelmet, ötletes és mindenképpen újítás egy nap erejéig.


1. Fogd össze hajgumival a hajad végét, körülbelül, amilyen hosszúra akarod hagyni a bubifrizurádat. Fontos, hogy ezzel a frizurával a haj még inkább hajlamos lelapulni, ha ismered a hajad és tudod, hogy fenn áll ennek a veszélye, mielőtt bármihez hozzákezdenél, tupírozd meg a választéknál vagy tegyél rá habot, illetve a szokásos, neked bevált módon kezeld elő ezt a problémát, hiszen később sokkal nehezebb lesz ezt orvosolni.


2. Egy laza mozdulattal csak fordítsd befelé a tarkódhoz, ha megbizonyosodtál róla, hogy nagyjából elég a hossza, akkor tűzd oda pár hullámcsattal. Én úgy szoktam, hogy a hajam legvége ne felfelé, hanem oldalra álljon és ott külön is rögzítem.


3. Ellenőrizd egy tükör segítségével, hogy minden oldalról egyforma-e


4. Ilyenkor még lehet módosítani, kicsit ki szoktam húzgálni, hogy bohókásabb legyen, illetve az is jó, ha elől, mint nekem, egy tincs kijön a hajgumiból, mert sokkal természetesebbnek hat.

És nagyjából ilyen, ha készen van :) 

Valaki készített már hasonló hajat, hogy vált be? Napközben mennyire volt nehéz épen tartani?

H&M wishlist

Ezeket hoznám most haza a H&M-ből:


Egy tökéletes business look ruha, ráadásul sok szín van benne, így tudom variálni kiegészítőkkel



Valamiért nekem kell egy ilyen


Alapdarab lenne számomra, szintén a sokszínűségét használnám ki és rögtön fel is avatnám az alatta lévő felsővel, napbarnított vállakkal :P hmm



Ebből persze a fekete és a fehér is alap


Mert egy ilyen ruhát sehol sem lehet otthagyni!



Kifogytam a nude lakkokból, fel kell pakolnom alaposan




És nagyon-nagyon sok ékszer...szeretnék egy ilyen stílusú fülbevalót vagy pont ezt, és egy több sorból álló nyakláncot is a tavaszra...


Ezt a poncsót nézegetem egy ideje, igazából mindegy, csak poncsó legyen és többszínű vagy mintás


Egyszerű és imádom


Az összefogott hajamhoz mindig utólag tűzöm hozzá a masnimat, ezekkel most nagyon vagány lennék...


A legkisebbnek a méretére lennék kíváncsi, ugyanis extreme aprót keresek




És még több ékszert, a gyűrű nagyon szép, megvenném...

Nos, ezek most a best nálam a H&M palettájáról, remélem nemsokára meglátogathatom az egyik boltjukat :)

Popsiformálás 12. nap




És íme, itt az utolsó videó, innentől kezdve egészen a 30. napig már csak ismétlődni fog minden. 
Az az igazság, hogy néha kevésnek érzem ezeket a 10 perces edzéseket, igaz, hogy szokott fájni és másnap is érzem, de akkor és ott nem fáradok annyira el, amennyire pl. más edzéskor. 
A cardio videók viszont nagyon pörgősek, azokat ember legyen a talpán, aki elsőre tökéletesen végig tudja pattogni, a 3. különösen szivatós. Jó edzést nekünk :P

2015. február 26., csütörtök

Popsiformálás 11. nap


Egy kemény 10 perces, jógás, csípő és popsi gyakorlatsor jön ma, nem hiszem, hogy izomláz nélkül maradunk estére :)

Black of me


Feketébe öltözni a nők nagy, ősi fegyvere, fura, mert valahogy ebben a színben érezzük magunkat néhanapján a legnyugodtabbnak :)


Felső - H&M
Szoknya - saját munka, teljes körből szabtam, imádom a pörgős szoknyákat :)
Cipő - Humanic
Fejpánt - Rossmann

2015. február 25., szerda

Popsiformálás 8,9,10. nap




Amint azt láthatjuk, a hétfői nap pihenő volt, én azonban aznap is tornáztam egy kicsit, tegnap volt a Butt Workout 5 videó, a mai pedig a listában következő, egy kőkemény cardio edzés.
Beraktam a beosztást, hogy sokkal átláthatóbb legyen, lassan a második hét vége felé haladunk, ami hihetetlen a kezdéshez képest, tornára fel!!!!

2015. február 24., kedd

Spirit of Lace








Egy kicsit még maradok a fekete-fehérnél, most találtam meg ezt a nyári csipke felsőt, párszáz ft-ért turiztam és imádom, az a nadrág pedig alapdarab számomra. Télen a legtöbbször a rövidgatya-harisnya kombó mellett döntök, szóval úgymond elég jellemző rám ez a szett. Ékszerekkel most nem bonyolítottam, szerintem anélkül is tökéletes.


Felső - no name turis
Nadrág - New Yorker
Clutch - BlueRags-Debrecen
Harisnya - Calzedonia


Ruche kalendárium : FEBRUÁR






Már lassan vége, de én még csak most harangozom be, nem számít...leszedtem az összes formátumban elkészült februári hátteret, megfigyeltem, hogy mindegyiknek egy kicsit más a design-ja. Megtetszett, hogy ilyen változatosak, lehet, hogy többet is fogok használni belőlük...

Fura, annyira elszoktam a gép előtt üléstől, hogy még egy bejegyzést is nehézségek árán tudok megírni, az már alap, hogy lenyomom az 'a' betűt és várok, várom, hogy jöjjön az 'á', de nem fog, mert ez nem telefon meg tablet. Teljesen gáz és nem is vagyok rá büszke, hiszen mindig is imádtam billentyűzettel írni, sokkal gyorsabb és kevésbé fájdul meg tőle a fejem, az ilyen kis kütyükön való írogatás sokkal inkább bezártságérzetet kelt bennem. Azonban az utóbbi időben nem igazán tudtam leülni rendesen a géphez, az Ányk és a KettősKönyvvitel program annyira lekötötte a gépen való ténykedéseimet, hogy már-már csak telefonon léteztem. Nagyon vártam tehát, hogy ez végre megváltozhasson és újra itt legyek úgy, ahogy szeretnék -.~