Általában nem mondok ilyet, hiszen a fekete szín örök, bármilyen évszakban és bármilyen menyiségben. Azonban azt hiszem a kék szín olyan magaslatokra jutott, hogy már-már klasszikusnak számít és a fekete mellett egy hasonló örök szín fejlődik ki belőle. De mi is van ebben a színben, ami oly sokakat megmozgat és tervezésre, alkotásra sarkall? Először is, az ég színe, a tenger színe, ezzel együtt már automatikus a kapcsolata a nyárral, a nyaralással és pihenéssel. Az első kép saját, a körmöm most ilyen kékben pompázik, ritkán választom ezt a színt a kezemre, de most az árnyalat magával ragadott és már régen szerettem volna kipróbálni. Úgy érzem az emberek kicsit félnek ettől a színtől, pedig nagyon megnyugtató és ahogy a kifutókon is láthattuk, a matchy-matchy is működik vele, ha a megfelelő darabokat passzítod össze. Bevallom nagyon kevés a kék ruhadarabom, azt hiszem a farmer cuccok és egy kék sál teszi ki az összes kék ruhámat, de mostantól beszerzek én is egy párat, hisz a menyasszonyok is tudják : kell valami régi, új, kölcsön és valami kék...
2014. augusztus 18., hétfő
2014. augusztus 13., szerda
Haute Couture 2015 Fall - Valentino
Az haute couture divatbemutatók minden évben lenyűgöznek, fantasztikus, ahogyan a divat legjava összejön és meghatározzák a következő szezon trendjeit. Mint mindig, most is csak a nekem tetsző dolgokat veszem sorra, nehéz is lenne mindent, tekintve, hogy a divat csúcsának számító kategóriába idén 16 is bekerült, nyilván nem egyértelműen jelent felhígulást, inkább egy lehetőség más márkáknak is a színvonal és a presztizs emelésére.
Valentino számomra évről évre egy hatalmas meglepetés, általában mindig megtalálom benne saját stílusomat. A könnyed, lágy esésű anyagok mellett nagy szerepet kaptak a különböző színű bőrszalagok, melyek még nőiesebbé teszik a ruhákat. Minden ruha oly könnyednek hat, mintha épp csak most kapták volna magukra, hogy kiszaladjanak a konyhába egy kis jégkockáért. A gyönyörű mély dekoltázsok állnak szemben a csodás teljesen nyitott hátú ruhacsodákkal, lehetetlen a választás, hiszen mindkét variáció maga a megtestesült báj. A teljesen átlátszó anyagokat hihetetlenül pazarul mutatja be, ugyanakkor ámulatba eshetünk pl. ettől a kis fehér ruhától is. Hihetetlen ötletes a fekete az első képen, ám személyes kedvemcemnek a pirtosat választottam, mindent imàdok benne. A ruhákra nézve egy kisebb időutazást élhetünk át, találunk egészen barokkos darabokat, szép számmal görög és római tógaszerű tekert darabokat illetve a végtelenségig romantikus és modern darabokat is. Valahogy így, ilyen stílusokkal képzelerm el a mai nő mindenre felkészült ruhatárát.
2014. augusztus 5., kedd
Kazincbarcika - Night
Éjszaka persze a fényeké volt a főszerep, amit imádtam. Különböző színeket vetítettek a vízre és így csodás színkavalkád lett a végeredmény. A fényképezőm éjszakai módja igazi áldás volt, hiszen így a szineket éppen a maguk valójában kaphattam el. Elég hangulatos lett így az éjszakai város, remélem sokáig így marad...
Kazincbarcika - Day
Szülővárosomban, Kazincbarcikán töltöttem a hétvégét, ahol megtekintettem a svájci támogatással egy időben lezajlott uniós támogatású munkálatok végeredményét. Nagyon szép lett a belváros sétáló része, nekem személy szerint ezek az aprócsempével kirakott szökőkutak tetszettek a legjobban, amikor pedig megtudtam, hogy ezek bizony éjszaka különböző színekben pompáznak eldöntöttem, hogy este is nyakamba veszem a várost...
Az első képen viszont még egy régebbi történek előtt vagyok látható, a Kolorcity kezdeményezés egyik kulcsmomentuma ő!
2014. július 19., szombat
Nail polish collection
Nagyon rég voltam itt és nagyon felgyűlt az információtömeg, amiket át akarok nektek adni...szóval összegyűjtöttem a nyár körömlakkjait, amiket idén vétek lenne kihagyni.... Nézzük:
Átlátszó fedőlakk- Moyra
Fehér - Loreal, Snow is Megeve
Fehér csillámos - Astor
Világos rózsaszín - Moyra
Bézs - Moyra
Pasztellsárga - Essence
Sárga - S-he stylezone
Piros - Astor
Korall - Moyra
Liláskék - Moyra
Színátmenetes géllakk - Lovely
Nivea-kék - noname
Menta - Moyra
Türkiz - Moyra
Igen, feltűnt, hogy tele vagyok Moyrával, de szépek a színek és elég jó áron kaphatók. Ajánlom mindenkinek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)














.jpg)
.jpg)
.jpg)






