2015. március 10., kedd

Animal print



Általában nem szeretem az állatmintás ruhákat, mert csak a túl egyszerű szettekhez állnak jól és a legtöbb ékszert is ütik. Ez azonban az egyik kedvenc laza felsőm, tiszta feketével szoktam párosítani, mint, ahogy itt is.

Felső - KIK
Shorts - New Yorker
Harisnya - Calzedonia
Cipő - H&M

2015. március 9., hétfő

Reserved Black & White


Az egyetlen bolt, ahol soha nem vásárolok, de imádom a lookbook-jaikat és a fotókon mindig úgy tűnik hogy nekem találták ki ezt a márkát. Ami az üzletbe betérve már megdőlve látszik, fura egyébként. Mégis szükségét érzem, hogy időről időre bemutassam egy-egy kollekciójukat, mert egyszerűen gyönyörűek ezek a képek.

Tezenis love




 



Kedvenc fehérnemű márkámnak mostantól online is szerepel a kínálata, eddig csak egy gagyi honlap volt, ami részletesen nem tartalmazta a kollekció darabjait, most viszont árral és külön képpel is kedveskednek nekünk, természetesen kategóriákra bontva. 
Mondanom sem kell, hogy már kinéztem egy csomó mindent, imádom a push-up melltartóikat, gyönyörű melleket varázsolnak és szinte fel sem kell próbálnom, pontosan tudom, hogy melyik a nekem való náluk. A hálóingekért is odavagyok, mert igen, én ilyenekben alszom, csipkés kombinékban vagy szatén hálóingben, ezekből sem ártana az utánpótlás.

 Bár fogalmam sincs, hogy mikor visz arra legközelebb az utam, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy hamar...:)

Popsiformálás 19,20,21,22. nap


Most egy kicsit egybesűrítek pár napot, ugyanis már annyiszor betettem ezeket a videókat, hogy szerintem már mindenki kívülről tudja, mostantól csak összegző postokkal jelentkezem erről a témáról.


19. nap programja, 20. nap programja és mivel ez a nap 2 videós + EZ is hozzátartozik, 21. nap as jól megérdemelt pihenőnapunk és a 22. nap programja, ami egy nagyon kis laza nap, a legelső videót tartalmazza.


2015. március 7., szombat

Prom time!


Gyönyörű ruhám most új gazdát keres a gardróbcsere-n, ennek apropóján vettem fel és rájöttem, hogy fájni fog a szívem, ha valaki elviszi:)


Ruha - H&M
Cipő - Humanic
Fülbevaló - noname bizsu

2015. március 5., csütörtök

In my bag


Avagy, amiket a táskámban hordok:

1. Telefon - Mióta okostelefonom van - kb. fél éve- egyfolytában azon lógok, mit tehetnék, annyi mindent el tudok rajta útközben intézni.
2. Pénztárca
3. Napszemüveg - mindig -
4. Hajgumi, csatt - a túléléshez szükséges eszközök -
5. Nivea, Carmex, Manna shea vaj, szájfény, rúzsok - sose tudhatom, melyik szín kell, így mindig nálam vannak - 
6. Határidőnapló, tollak - mindent elfelejtek, fel kell írnom -
7. Bevásárlótáska - Pingvin Patikás, van belőle minden színben, mindig azt kapom fel, ami megy a szettemhez, az ismerőseim hülyének néznek -

A táskám egy turis LV, nagyon régi darab, kód nélküli, valószínű, hogy nem eredeti, de tiszta bőr és szeretem ezt a mintát...



Popsiformálás 17,18. nap


A tegnapi pihenés utána  mai adag ITT és ITT érhető el, közeledik a hét vége és nagyon észnél kell lenni, ha nem akarjuk feladni. Engem környékez a lustaság rendesen, rendszeresen felcserélem a pihenőnapokat, bárcsak lenne bennem elég elszántság...