A következő címkéjű bejegyzések mutatása: diy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: diy. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 3., kedd

In my kitchen


Megmutatok egy kis szösszenetet a konyhámból, ugyanis tegnap rávettem magam arra, hogy felcímkézzem a kis üvegcséimet és kitegyem a hűtőre az üzenőfalat, ezekkel pedig egy kicsit otthonosabbá és sajátosabbá varázsolva a helyet, amit már 4. hónapja otthonomnak tekinthetek.

Helyükre kerültek a fűszernövények is, ők kapták a konyha legfényesebb helyét, a fekete karton és a krétával írt minimal dizájn pedig nagyon jól passzol a konyha fekete kiegészítőihez. Az üvegek tetejeit is átfestegettem, feketére vagy fehérre, szinte véletlenszerűen, egyet azonban meghagytam aranyszínűnek, fogalmam sincs, hogy miért, egyszerűen ad egy kis szabálytalanságot a fekete-fehér színvilágba és valamiért megtetszett. Illetve a piros szín az, ami nem kerül elrejtésre a szobában, ugyanis mindenhez megy és nálam örök színnek számít.

Mini herbs garden


Nagyon tetszenek a fűszernövények, mint dekorációs kellékek a konyhában vagy konyhaablakban, iszonyat jól tudnak kinézni, ebből a felindulásból most elkezdtem gyűjtögetni, eddig a bazsalikom és a petrezselyem az, amiket sűrűn használok és ki tudom használni, úgy hogy, megérje tartani. Még egy kis chilipaprikában is gondolkodom, mert az is nagyon aranyos lenne, illetve ezek, ha elbokrosodnak, jó lenne szétültetni.
Átültettem őket cserépbe, hogy mutatósabbak legyenek, így gyönyörűen feldobják a konyhát:) (Képek később...)
Fotókartonból készítettem nekik címkéket is, amikre krétával írtam fel a neveiket, hogy mégjobban hangsúlyozzam a natural garden hangulatot.

2015. február 27., péntek

Diy fake bob


Írtam már erről nagyon sokat, azonban most szántam rá magam a fotókra, alapvetően ilyen a hajam, persze én is mindig csak változtatnék és általában egyik nap rövidet, másik nap hosszút szeretnék, ami szerintem minden nő dilemmája. Az utóbbi 7-8 évben kétszer vágattam le állig érőre a hajam, de megszenvedtem a növesztésével, gyógypakolások tömkelegével küzdöttem, hogy elérjem ezt a hosszt, lásd ITTITT és ITT.
Tavaly csináltam meg először ezt a hamis bubit, azóta párszor, ha rám jön, hogy rövid hajat szeretnék, megcsinálom és egész nap úgy vagyok, először persze mindenki megijed, hogy tényleg levágattam, majd elismerően bólogatnak, hogy mekkora ötlet. Ilyenkor este, mikor hazaérek nagy-nagy szeretettel és megnyugvással 'szedem elő' a bubim alól a többi hajamat és örülök, hogy csak ideiglenes volt a váltás :) Ilyen ez...
Egyébként tényleg nem igényel semmi nagy szakértelmet, ötletes és mindenképpen újítás egy nap erejéig.


1. Fogd össze hajgumival a hajad végét, körülbelül, amilyen hosszúra akarod hagyni a bubifrizurádat. Fontos, hogy ezzel a frizurával a haj még inkább hajlamos lelapulni, ha ismered a hajad és tudod, hogy fenn áll ennek a veszélye, mielőtt bármihez hozzákezdenél, tupírozd meg a választéknál vagy tegyél rá habot, illetve a szokásos, neked bevált módon kezeld elő ezt a problémát, hiszen később sokkal nehezebb lesz ezt orvosolni.


2. Egy laza mozdulattal csak fordítsd befelé a tarkódhoz, ha megbizonyosodtál róla, hogy nagyjából elég a hossza, akkor tűzd oda pár hullámcsattal. Én úgy szoktam, hogy a hajam legvége ne felfelé, hanem oldalra álljon és ott külön is rögzítem.


3. Ellenőrizd egy tükör segítségével, hogy minden oldalról egyforma-e


4. Ilyenkor még lehet módosítani, kicsit ki szoktam húzgálni, hogy bohókásabb legyen, illetve az is jó, ha elől, mint nekem, egy tincs kijön a hajgumiból, mert sokkal természetesebbnek hat.

És nagyjából ilyen, ha készen van :) 

Valaki készített már hasonló hajat, hogy vált be? Napközben mennyire volt nehéz épen tartani?

2014. december 6., szombat

Paper ornaments









Megmagyarázhatatlan vonzalmam a papírhoz soha nem múlik el, mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint hogy idén ezek a kis apróságok lesznek a karácsonyfám fő díszítő elemei, íme a fehér felhozatal. 

A dekorációk nagy része a Minieco-ról származik, nagyon sok letölthető sablon található az oldalon, amikkel aztán már csak annyi a teendő, hogy ki kell nyomtatni, kivágni és összeragasztani. Érdemes odafigyelni az ehhez hasonló oldalakra, mert nagyon szép dolgokat lehet találni teljesen ingyen, és ehhez már csak a megvalósítás szükséges, ami ez esetben filléres beruházás.

Gyönyörűek és imádom őket!:)

2014. december 4., csütörtök

Home in Christmas...





























Elérkezett az idő, hogy újra alkothassak valamit, amint beköltöztünk az új lakásba biztos voltam benne, hogy idén karácsonykor minden díszét én magam fogom elkészíteni és, hogy immáron már egyedül én döntök minden tárggyal kapcsolatban. Nem könnyű berendezni egy lakást, mindig csak tervek és tervek, a megvalósulás pedig lassú, hosszadalmas és költséges feladat.

Azonban most a karácsonyi hangulaton a hangsúly. Elkészült végre az ADVENTI 'KOSZORÚM', ami idén először rendhagyó lett, elhagytam az unalmas koszorú formátumot és ezekből a keretekből kilépve szinte rögtön a fejemben volt az ötlet, egyedül a számok elhelyezése lett teljesen spontán, hirtelen ez jutott eszembe gyorsan kivágtam papírból és odatettem a tűlevelek közé, nem is ragasztottam.

A maradék fenyőágat hasznosítottam és csináltam belőle egy AJTÓDÍSZT, a forma és a kivitelezés designban hűen követi a 'koszorút'. A többi maradékkal körülbelül körbejártam a lakásban és, ahova lehetett, beszúrogattam. Így került egy nagyobb csokor egy üveg vízbe, több pici szál a Coca Colás üvegeimbe és a CandyCane-ek mellé is.

Valamint csináltam az asztalra egy mindig változó központi díszt, amit teleraktam naranccsal, mandarinnal, mogyoróval és citrommal, ide is beletűztem pár fenyőágat és fahéjat is.

Én jelenleg így várom az ünnepet de sok más dísz is tervbe van véve, rengeteg ötlet van a fejemben!

Meghitt készülődést Mindenkinek! :)