2014. szeptember 10., szerda

Calzedonia '14 Fall


Minden éven várom a legújabb Calze' anyagot, idén is vannak áhított darabok, de most úgy látom, a márka inkább a jól bevált klasszikusokra hagyatkozik, amikből már javában felpakoltam az utóbbi években. A feketéé a főszerep, talán nem meglepő módon, hiszen minden éven több apró téma köré szokták generálni a kollekciót, ez most az első és nagyon remélem, hogy nem az egyetlen. Mindig csak azokat a darabokat szoktam bemutatni, amik felkerülnek egyúttal a kívánság-listámra is, most azonban kivétel nélkül mind helyet kap itt, a nekem tetsző darabokat 5-ig számoztam.















Rengeteg pöttyös harisnyám van, de ez sosem jelenti azt, hogy hátradőlhetek ezzel a tudattal és többet nem is kell beruháznom, ezt bizonyítja ez a darab is.





Egyetlen és valószínűleg az is marad, amit akár teljes áron is megvennék az üzletben, tetszik ez a hamis combfix stílus, nagyon szexi és nem mindennapi viselet.








Minden nő álma, egy okos darab, ami optikailag vékonyítja a lábakat, magassarkúval valami elképesztően karcsú hatást érhetünk el vele. Ha van a lábunkon egy kis felesleg, ne féljünk ettől a mintától, csodákra képes!



Az örök klasszikus, a teljesen apró pöttyöktől az 1-2 centisekig. Ennél nagyobbakat azonban veszélyes már hordani, a pöttyös minta borzasztóan deformálni tudja a lábakat, na persze a Calze'-nél olyat úgyse fogunk találni:)

Egy jól megválasztott szürke darab hű társad lehet a mindennapokban, akár feketével kombinálva is egy laza szettet kaphatsz. Ezt a csillogós darabot akár az éjszakába is magaddal "viheted"!








2014. szeptember 1., hétfő

Szilvásvárad 2014


Idén is ellátogattunk Szilvásváradra, mint eddig minden évben, valahogy ez egy nagyszerű Borsod-megyei program lett...ideális, hiszen Kazincbarcikáról könnyedén és hamar odaér az ember.

Az Ősember-barlang egy nagy álom volt, eddig egyik éven sem mentünk fel odáig, most azonban erőnk teljében bebizonyítottuk, hogy simán le lehte gyűrni azt is, igazából nekem az egész hétvégén ez tetszett a legjobban illetve ez eset a legjobban a lelkemnek, végre meghódítva a barlang!