2014. június 10., kedd

#SET



1. hosszított felső - New Yorker
2. cicanadrág - BlueRags
3. farmerdzseki - kínai
4. fülbevaló, karkötő - bizsus
5. cipő - H and M Divided


Amíg megoldásra vár az outfit-fotós kérdés, addig azt hiszem ilyen összeállításokkal foglak titeket ellátni. Rengeteg inspirációm van és napról napra kreálom a jobbnál jobb szetteket, ezért bizony jó lenne haladni. Jelenleg még mindig a terveknél tartok, és remélem, hogy tovább is jutok erről a szintről...szuper jó meleg van, most lehet elővenni a szexi egyberuhákat, amiket egész évben a szekrény mélyén dédelgettünk, következik az én hetem...:)

2014. június 1., vasárnap

Moshino inspired earrings


Ezt a Moschino fülbevalót már talán két éve is nézegetem, Chiara Ferragni blogján láttam először, azonban eléggé megfizethetetlennek tűnt számomra. Megtaláltam az Ebay-en, de hamar letettem róla szintén az ára miatt. Elkezdtem keresgélni különböző bizsus boltokban, kevés sikerrel, azonban mikor már-már le is tettem róla, megtaláltam egy számomra elfogadható, úgymond másolatát, ami számomra éppen megfelel, bár formában és méretben egy kicsit azért eltér az eredetitől.

MUSTHAVES of the season



Bár kicsit le vagyok már maradva, de mégis ezek a darabok a meghatározóak a tavaszi-előnyári szezonban.
1. the denim jacket // alapdarab egy-egy enyhébb napra, de akár a nagy forróságban is magaddal viheted biztosíték gyanánt.
2. the white oversized top // jöhet minden, ami túlméretezett és esetleg pizsamára vagy uszályra emlékeztet, idén a kényelem a fontos felsők terén.
3. the leather cap // nagyon sok bloggernél láttam és személy szerint már évek óta próbálok beszerezni egy tökéleteset, a laza szettek elmaradhatatlan kelléke idén.
4. the damaged jeans // idén egyszerűen muszáj, hogy szétszaggasd az egyik megunt vagy egy éppen ezért vásárolt gatyádat, légy kreatív, vagy vásárold meg készen, egy a lényeg: rettentő szakadt legyen!
5. the classic pumps // olyan, mint óvodáskorunk fekete lakkcipője, bármikor kellhet és bármivel hordhatod, legnagyobb alapdarab cipők terén.
6. the black sandal // nálam ez a fajta szandál szintén a nagy alapokhoz tartozik, tipikusan évek óta keresem és nem adom fel...
7. the maxi skirt // még mindig kell a hosszú szoknya, ám most nálam inkább a rikító színekben üt, farmerdzsekivel például.
8. the gumboots // egész éven és most is, kell, hogy legyen egy-két pár gumicsizmánk, a gumicsizmadivatnak hála, ma már minden szetthez találunk megfelelőt.

És a gyakorlatban:

1.


2.


3.

4.


5.


6.


7.


8.


/Kicsit el vagyok maradva mindennel, ez a post is kb. két hétig készült, a gépem egyszerűen képtelen együttműködni velem, ami roppant fárasztó dolog, főleg, ha az ember haladni szeretne. Most van egy kis időm összeszedni magam, így vasárnap délután, pakolással a hajamon és az egész napos esőzés miatti mélabúval megfűszerezve.../

2014. május 12., hétfő

Fonott ötletek

Arról már régebben is beszámoltam, hogy szeretem a különböző fonott hajakat, és én is előszeretettel viselem így a mindennapokban. Valamelyik reggel ezt a fonást csináltam meg, nem lett olyan profi, de azért még elmegy. Elég nehéz volt számomra elsajátítani, mert a fejem tetején 3 fonás ment párhuzamosan hátrafelé, így variálni kellett azzal is, hogy éppen melyik tincset fogom és a többit hova rakjam. Végül sok hajgumival megoldottam a problémát. Nem mellesleg nagyon megfájdult a kezem az emeléstől, de mindenképpen megérte. Különleges és egyedi, plusz: a 'Bad Hair Day'-ek legjobb mentőöve, hiszem ezt akár hintőporozhatod is, majd rögzítheted hajlakkal.

2014. május 9., péntek

Ruche Kalendárium : MÁJUS


Ha új hónap, akkor szokásos módon jövök egy szuper wallpaper-rel, amit most is, mint mindig a Ruche hivatalos honlapjáról töltöttem le. Ha rég cserélted le a desktopod dizájnját itt az alkalom, egy kis pakolászás után valószínű én magam is megteszem. 
Előtte még hatalmas feladatként fel kell öltöznöm, az időjárás szeszélyessége miatt ez nekem pár hete elég nagy kihívás, szép napot! :)

Bangs On!

Fura számomra a megújulásnak ez a formája, hiszen ez számomra igazából kevés új dolgot foglal magába. Sok évig volt frufrum, igaz, akkor még teljesen világos volt a hajam. Nagyjából 2 éve döntöttem el, hogy változtatok és lenövesztem, azóta azt hiszem kétszer mégis levágtam újra. Most ismét elgyengültem, bármennyire is megújulásnak számít, számomra ez egy újabb elrévedés a múltba, ilyenkor mindig olyan érzés, mintha ugyanaz az ember nézne vissza rám, aki akkor voltam, de erről már szó sincs, illúzió, amit a frufru teremt...

2014. május 4., vasárnap

Insta for the week

 Otthon, Kazincbarcikán a szobámban - mögöttem egy Woodstock poszter :D
 Egyik gyönyörű virág az otthoni konyhánkban...
 Első nap otthon...
És az utolsó, indulás előtt kettő perccel...

A hét felét szülővárosomban töltöttem, így nem nagyon jutott időm az írásra, azonban az instára annál inkább, hiszen az öcsém is okostelefonnal nyomul, csak én vagyok még lemaradva...