2013. május 29., szerda

Márkamustra 9. - Yo Vintage

Egy újabb vintage márkáról lesz ma szó, mint ahogyan a márka neve is mutatja. A tulajdonos, Sarah Radcliffe csak vintage stílusú ruhadarabbal foglalkozik. Inspirációit széles körből gyűjti, legfőképpen az utcai divat van rá nagy hatással. 2009-ben áthelyezte székhelyét Londonból Portland-be. Az üzlet pikáns módon azzal vette kezdetét, amikor Sarah eladta esküvői ruháját, hogy beindítsa a Yo Vintage boltot. Az egykori pincében működő vállalkozás pedig rövidesen világhírűvé vált, a vintage darabok kedvelői számára pedig elsődleges lelőhely lett.

A tavaszi és nyári lookbook-okból válogattam össze a képeket, hogy megmutathassam ennek a máskának a sokszínűségeitElső ránézésre a ruhák azért egyáltalán nem olyanok, amiket bárki felvenne, úgy gondolom ez egy szélsőséges ízlésbe illik bele csak és eléggé bevállalós minden darab. Idén a virágminták, a csíkok, pöttyök és a farmer mindenféle felhasználása a divat, a YoVintage ezt elég szépen reprezentálja nekünk. Van náluk egy nagyon finom vonal is, ami a romantikára és nőiességre helyezi a hangsúlyt, a képeken természetesen erre is találtok példákat, ezeket jellemzi a csipke és a nude színek használata. Engem legjobban a pöttyös fekete-fehér darabok fogtak meg, még így nyáron is annyira feltűnőek tudnak lenni az utcán, piros vagy magentaszínű kiegészítőkkel.
A fotósorozatok is nagyon jól vannak megkomponálva, ahogy már ezt említettem, imádom, amkor egy márka erre is nagy hangsúlyt fektet. És most jöjjenek a képek:

















2013. május 28., kedd

Ez már nem Kansas...

szoktam mondani sok mindenre, annyira sok mindenre vonatkozik, de legfőképpen az otthonra, ami mindig az marad, ami volt. ennyi.





2013. május 18., szombat

Mai süti :)

Csináltam ma egy tök jó piskótából készült süteményt, nem is volt nehéz, csak jó sok friss gyümölcs kell hozzá ízlés szerint, és már kezdődhet is a finom, tavaszi sütemény elkészítése:) A receptet a nosalty-n találtam, de kiegészítettem a saját tapasztalataimmal és itt-ott át is írtam.

Tészta:
  • 5 tojás
  • 5 ek liszt
  • 2 ek vaníliás pudingpor
  • 1 csomag sütőpor
  • csipet só
  • 2 ek víz
  • 7 ek cukor

Krém:
  • 250 ml tej
  • 5 ek cukor
  • 1 cs vaníliás cukor vagy vaníliarúd kikapart belseje
  • 125 ml tej
  • 1 ek vaníliás pudingpor
  • 3 ek liszt
  • 1 tojássárgája
  • 12,5 dkg Rama
(ha újrakezdeném, ebből kicsit többet csinálnék, több tejjel és pudingporral)

Díszítéshez:
  • eper
  • kiwi
  • banán


Elkészítés:

  1. A tészta elkészítése: a vizes piskóta elkészítésének lépéseit alkalmazzuk. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk.
  2. A tojások sárgáját 2 ek. vízzel és 7 ek. cukorral habosra, krémesre kikeverjük.
  3. A rizslisztet és a pudingport összekeverjük (ha használunk szódabikarbónát azt is belekeverjük), majd a tojássárgás keverékhez adjuk.
  4. A lisztes masszába óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot.
  5. Sütőpapírral kibélelünk egy formát, beleöntjük a piskóta masszát, majd készre sütjük.
  6. A megsült piskótát rácsra/deszkára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és hagyjuk kihűlni.
  7. A krém elkészítése: 250 ml tejet és a cukrokat feltesszük főni.
  8. 125 ml tejben elkeverjük a lisztet, a pudingport és a tojássárgáját.
  9. A meleg tejbe beleöntjük a lisztes, tojásos tejet, és készre főzzük a krémet. A tűzről lehúzva hagyjuk kihűlni. Keverjük át többször, ne keményedjen meg túlságosan a teteje.
  10. A puha vajat vagy margarint keverjük habosra. (Ha nem találjuk elég édesnek a főtt krémet, itt adhatunk még a vajhoz porcukrot, és édesíthetjük!) Kanalanként adjuk hozzá a főtt krémet, és keverjük egyneművé, habosra.
  11. A piskótát vágjuk ketté, kenjük meg krémmel, ízlés szerint tehetünk bele gyümölcsöt is.
  12. Hagyjunk krémet a tészta bevonására is, ízlés szerint díszítsük gyümölccsel, csokoládéforgáccsal, piskótamorzsával.
  13. Behűtjük az elkészült süteményt.
sütési hőfok: 
180°C




Ruche kalendárium - MÁJUS

Azok a boldog, felhőtlen májusi napok, kb. minden éven így várom ezt az időszakot...idén nem megy az olyan könnyen, hirtelen jött meleg, hirtelen jött hideg, kiszámíthatatlanság, ám a legnagyobb nehézséget azok a dolgok jelentik, amiknek semmi köze az időjáráshoz :) Mindenek ellenére, örüljünk a májusnak!



2013. április 10., szerda

A nap zenéje

Inkább azt kéne írni, hogy a tegnapé, mert akkor kattantam rá nagyon, de így azért mégis jobban néz ki a cím :) Annyira jó ez a zene, de nem hagy nyugodni, hogy minek a feldolgozása ez, és nem tudok rájönni sehogyse...valaki segítsen :D

2013. április 4., csütörtök

Ruche Kalendárium - ÁPRILIS

Most sem maradhat el a legújabb háttér, valahogy nekem még témába is vág hiszem épp divattörténetről írok szakdolgozatot, és most egy kicsit így a hátterem is átvettem ezt a hangulatot :)


2013. április 3., szerda

Hello Április!

Úgy gondoltam, hogy most ismét fejlécet cserélek, mégpedig egyik saját képemből, úgy látszik, ha tavasz vagy nyár, akkor mindig én szereplek a címlapon :) Hát ez van, valahogy ezt dobta most a gép...szeretnék egy tavaszi összeállítást csinálni, hogy milyen ruhákat viselek én ilyenkor szívesen illetve egy másik nagyobb volumenű projectbe is belekezdek majd a hónap folyamán, ami még egyelőre szupertitkos! Amint befejezem a szakdolgozatírást, a bloggal is többet szeretnék foglalkozni, amint lehet...remélem ezúttal meg is tudom majd valósítani ezt a dolgot..addig is, örüljünk az áprilisnak, elvileg már nem kell sokat várni a jóidőig:) 

A képeken, így készült az áprilisi fejléc!